Ugrás a fő tartalomra

Laura Joh Rowland - Hócsászárnő


Köztudott, hogy szeretem japánt. Ennek hűen, igyekszem egyre több könyvet elolvasni, mely foglalkozik a szigetország világával. Natsuo Kirino - Kín c. regénye, krimije után a Hócsászárnőre esett a választásom. Kellemes történetbe botlottam. A figyelmemet az elejétől a végéig leszögezte, annyira, hogy szívesen olvasnám főhősünk, Szano többi kalandjait is. Az írónőtől ez volt az első könyvem, így viszonyítani nem tudok, de merem állítani, hogy a többi kötet is ilyen leleményes és furfangos.
Mint sok kriminél, itt is a bűncselekmény folyamata tárul elénk legelsőnek, egy kis kivétellel, a tettesről, és az áldozatról semmit sem tudunk. Ráadásul hirtelen Edóban termünk, egy szamurájokkal hemzsegő világban, mely nem mentes a politikai pártharcoktól. Főhősünket ebben a kényes helyzetben hánykolódva ismerjük meg. Politikai pozíciója miatt elrabolják a fiát és az ország távoli szegletébe, Ezogashimába küldik megerősíteni japán császárság hatalmát, ahol fogságba kerül. Kiszabadulása és a fia keresése érdekében alkut köt a vidék urával, kinek szeretőjét meggyilkolták. Ezzel kezdetét is veszi Szano izgalmas nyomozása.


Akinek a könyv megvan és mindenhová magával szeretné cipelni, az itt találhatja prc fájlfolmátumban (ebook):
http://www.megaupload.com/?d=9LGY82OJ
jelszó: szndpc


4,7/5

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Herz szalámi receptek

Azt hiszem, szalámival el vagyunk látva a közeljövőben. A trnd projektnek hála 10 csomag Herz Classic szalámit és egy rúd 400g-os szalámit kaptam tesztelésre. A nagy részét már szétosztottam a kollégáim között, hadd egyenek ők is egy jót. Remélem, jövőhéten jobb idő lesz, mint a mai nap (bőrig áztam a munkába menet), mert piknikeznénk egy nagyot a Labor Café-val. Nincs kellemesebb egy jó társaságban falatozni. Külön örültem, hogy a csomaghoz 1-2 receptet is mellékeltek. Az alábbi fel is keltette a figyelmemet: Herz Burger 35g Herz téliszalámi 1 db csemege uborka (5-8 cm) 1 ev. majonéz 30g vörös cheddar sajt ízlés szerint galambsaláta 1 tk. szezámolaj 1 ek. sajtszósz (kéz vagy házi) 1 db magos pogácsa A szalámi szeleteket felcsíkozzuk. Az uborkát felvágjuk juliennre (kis kockák), majd összekeverjük a szezámolajjal és a szalámi csíkokkal. Lereszeljük a cheddar sajtot, felmelegítjük a sajtszószt. Majd összeállítjuk a burgert. A félbevágott magos pogács...

Gerald Durrell - Madarak, vadak, rokonok

Mikor kezembe vettem a kötetet, fogalmam sem volt, hogy mibe csöppenek bele. Az íróról még nem is hallottam (elég szégyenletes, Miskolcon még mellszobra is van).  Így kétes érzésekkel kezdtem bele az olvasásba, teljesen fölöslegesen. Már az első pár oldalban lekötött, magához láncolt a kalandregény. De hát ki ne szeretne bele egy olyan műbe, ami a mesés Korfu szigetén játszódik!? Szerintem Gerald Durrell bácsi is így volt ezzel. A történettel nem sokat foglalkozott, saját gyerekkorát vetette papírra öniróniával és önfeledt humorral. Mindemellett nem rejtette véka alá világmegváltó gyermeki gondolatait. " Theodore felhorkantott nevettében.  – Csakhogy a csigák nem ülnek ám a tojásaikon – magyarázta. – Elássák őket a nedves földbe, és ott hagyják.  – A legjobb módja a családi életnek – mondta a mama váratlanul, de mélységes meggyőződéssel. – Bárcsak én is eláshatnálak benneteket a nedves földbe, és ott hagyhatnálak." " Meg fogja látni, hogy a nősténynek komplex szer...

Nemes Nagy Ágnes: Szobrokat vittem

Szobrokat vittem a hajón,  hatalmas arcuk névtelen. Szobrokat vittem a hajón,  hogy álljanak a szigeten. Az orr s a fül porca közt kilencvenfokos volt a szög, különben rajtuk semmi jel. Szobrokat vittem a hajón, és így süllyedtem el.   A víz alól kimentelek, nélkületek nem élhetek. Még fulladozva partra húzom az összeroncsolt testeket. Homokból ágyat készítek, feküdve ott feküdjetek, csepp olajat hordok naponta roncsolt, gyönyörű arcotokra. Eső megáztat csöndesen. S nem lát titeket senkisem.