Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Bondex Vintage festék

Barátaimmal közösen egy kis festészetet rendeztem a helyi Adomány kávézóban, a Labor Caféban. Ahogy kellett, elfoglaltuk a teraszt célunk érdekében, közben figyelve, hogy a múlthéten festett raklap bútorokat ne maszatoljuk össze. Zoliék munkájának a gyümölcse Mondhatni "adomány"-ból sikerült megszervezni a festék partyt (emlékeztetőül, már a teraszon szendvicseztünk Herz szalámikkal), mert kaptam egy jó kis minta csomagot a Bondex Vintage festékekből. Minden benne volt, ami a munkához kell, pár ecsettel és bőséges festékkel. Csak újságpapírokat és papírtörlőket kellett hoznunk magunkkal a környezet és a ruhánk védelmében :D Új külcsínt kölcsönöz bútorainknak Szerencsére a festékeket nem volt nehéz használni (bevallom, még sose festettem nagyobb felületet, főleg nem fát). Nem volt kötelező előkészíteni a tárgyakat, mert érdes felületen még jobban előtérbe kerül a fa bútorok régies eleganciája. Ami nagyon meglepett minket a használat közben, hogy egyáltalán nem volt

Reszelt túrós

Hozzávalók: Tészta: 60 dkg liszt 15 dkg cukor 37,5 dkg margarin 2 tojássárgája 4-5 evőkanál kakaó / holland kakaóból kevesebb is elég/ 2 cs. vaníliáscukor másfél csomag sütőpor Töltelék: Másfél kg túró 4 db tojássárgája 37 dkg cukor 1-2 marék mazsola, citromhéj, citromlé, 1 cs. vaníliacukor 4 db tojásfehérje A tésztához összegyúrjuk a hozzávalókat. Zsemléket formázunk belőlük és 1 órára hűtőbe tesszük. A tészta felét tepsibe reszeljük, töltelék után a másik felét is. A krémhez a hozzávalókat a fehérjén kívül összekeverjük, majd a felvert tojásfehérjét hozzáforgatjuk. Megsütjük. ~40 perc közepes hőmérsékleten A mazsolát akár lehet rumba is áztatni.

Horgolt zsiráf

Zsenilla a sok Radnóti verstől és a teától rongyosra itta magát :D - Költészet napja Még húsvét előtt készítettem egy irtó cuki, zsiráfot a magam szórakoztatására. Ráadásul, Zsenilla lett a Labor Café májusi kabalája. :) A következő hónapban majd lehet rá liciteket adni a Labor Café-ban, ezzel is szolgálva a közösség javát. Rövidítés: rp - rövidpálva sz - szaporítás f - fogyasztás Hozzávalók: 2x 50gr alap szín (pl. fehér) ~3.5-ös horgolótűhöz 50 gr - 50 gr egyéb szín vatelin tömőanyag szemekhez alapanyag, vagy hímezhetjük őket a strapabíróság szempontjából Test: Fehérrel kezdünk 1. sor: 6 rp-ás kezdőkör 2. sor: sz  - 6-szor (12) 3. sor: 1 rp, sz - 6-szor (18) 4. sor: 2 rp, sz - 6-szor (24) 5. sor: 3 rp, sz - 6-szor (30) 6. sor: 4 rp, sz - 6-szor (36) 7. sor: 5 rp, sz - 6-szor (42) 8. sor: 6 rp. sz - 6-szor (48) 9. sor: 7 rp, sz - 6-szor (54) 10-13. sor: 54 rp 14. sor: 11 rp fehér, 1 rp lila, 42 rp fehér (54) 15. sor: 10 rp fehér, 3 rp lila, 41 rp fehér