Ugrás a fő tartalomra

Bondex Vintage festék

Barátaimmal közösen egy kis festészetet rendeztem a helyi Adomány kávézóban, a Labor Caféban. Ahogy kellett, elfoglaltuk a teraszt célunk érdekében, közben figyelve, hogy a múlthéten festett raklap bútorokat ne maszatoljuk össze.

Zoliék munkájának a gyümölcse
Mondhatni "adomány"-ból sikerült megszervezni a festék partyt (emlékeztetőül, már a teraszon szendvicseztünk Herz szalámikkal), mert kaptam egy jó kis minta csomagot a Bondex Vintage festékekből. Minden benne volt, ami a munkához kell, pár ecsettel és bőséges festékkel. Csak újságpapírokat és papírtörlőket kellett hoznunk magunkkal a környezet és a ruhánk védelmében :D

Új külcsínt kölcsönöz bútorainknak

Szerencsére a festékeket nem volt nehéz használni (bevallom, még sose festettem nagyobb felületet, főleg nem fát). Nem volt kötelező előkészíteni a tárgyakat, mert érdes felületen még jobban előtérbe kerül a fa bútorok régies eleganciája. Ami nagyon meglepett minket a használat közben, hogy egyáltalán nem voltak büdösek a festékek, akár bent a kávézóban is festhettünk volna. (Lehet, hogy ennek ahhoz van köze, hogy nem olaj, hanem víz bázisúak.)

Az aranyszínű wax nem egy folyékony anyag :D


A tengeri köd és az ásvány szürke színek közül egyértelműen, a sötétebb szürke nyerte el a tetszésünket. még a kávézó hangulatához is jobban illik, mert az ősz színei uralkodnak. Viszont saját magamnak egy lilás árnyalatot is el tudnék képzelni (nem tagadom, a kedvenc színem) egy ebédlőasztalon, amin egy fehér vázában van egy csokor levendula, vagy orgona. Nem romantikus?!



Vigyázat, száradási terület!


Száradási időnek 1 órát írnak a festék dobozára, de a wax miatt (sikerült vastagon felkenni) egy egész napot állni hagytuk műveinket, mielőtt jól áttörölgettük. Biztos, ami biztos, még véletlenül se fogjanak. 

Természetesen munkáink eredményét meg lehet nézni a kávézóban, mert minden asztalra jutott egy kis vintage stílusú dobozka, amit lehetőségeink szerint megtömünk egy kis cukorkával.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Herz szalámi receptek

Azt hiszem, szalámival el vagyunk látva a közeljövőben. A trnd projektnek hála 10 csomag Herz Classic szalámit és egy rúd 400g-os szalámit kaptam tesztelésre. A nagy részét már szétosztottam a kollégáim között, hadd egyenek ők is egy jót. Remélem, jövőhéten jobb idő lesz, mint a mai nap (bőrig áztam a munkába menet), mert piknikeznénk egy nagyot a Labor Café-val. Nincs kellemesebb egy jó társaságban falatozni. Külön örültem, hogy a csomaghoz 1-2 receptet is mellékeltek. Az alábbi fel is keltette a figyelmemet: Herz Burger 35g Herz téliszalámi 1 db csemege uborka (5-8 cm) 1 ev. majonéz 30g vörös cheddar sajt ízlés szerint galambsaláta 1 tk. szezámolaj 1 ek. sajtszósz (kéz vagy házi) 1 db magos pogácsa A szalámi szeleteket felcsíkozzuk. Az uborkát felvágjuk juliennre (kis kockák), majd összekeverjük a szezámolajjal és a szalámi csíkokkal. Lereszeljük a cheddar sajtot, felmelegítjük a sajtszószt. Majd összeállítjuk a burgert. A félbevágott magos pogács

Játék az egész, vagy sem?!

Még jóval a gyermekvállalás előtt állok, de mint "nagy" játékos, már kialakult bennem egy kép a "gyerekek vs. konzol" témával kapcsolatban. Ez alatt nem csak a számítógépes játékokat értem, hanem például a televeziós finomságokat is. Tele van bugyuta sorozatokkal és mesékkel, melyet porontyunk tátott szájjal figyel. A tudósok kimutatták, hogy egy fejlődő agy számára káros az állandósult üresjárat. Ezt előidézheti pár óra internetezés, játék a Battlefield-del (lövöldözős katonai játék - reflexivitást fejleszti, de hogy mennyi 2x2, arra biztos nem ad választ) vagy pár óra Való Világ show, miközben nem használjuk agyunkat. Mi történik miközben félresöpörjük a gondolatokat? Nem mélyülnek tovább az agy fehérállományának barázdái, nem képződnek új pályák. A fehérállományban találhatóak a velőshüvellyel körülvett axonok (együttese az idegrost) melyek vezetik az ingerületet.  Ezáltal jelentős szerepe van az agyunk információfeldolgozásának sebességében. Korai gyer

Nyárbúcsúztató ananászos-mojito koktél

Még tart a hőség, de már nem sokáig, úgyhogy használjuk ki az időt egy kis jeges mámorra :) Hozzávalók 8 pohárra: 1 csokor mentának a levele 2 lime felszeletelve 1/2 bögre cukor 1 bögre ananászlé 1 bögre összezúzott ananászkonzerv 4 bögre jégkocka 1 bögre fehér (light) rum 1 bögre szóda Az angoloknál egy bögre 250 ml-nek felel meg. De ha valaki mérőedényt használ, azon biztosan van "cup" mérőegység. A poharakba belerakjuk a mentát, lime-ot. Poharanként 1 teáskanál cukrot, 2 teáskanál ananászlevet és 1 teáskanál összetört ananászt belerakunk. Mikor elolvadt a cukor hozzáadjuk a 2-2 teáskanál rumot. S már csak a jég és a szóda hiányzik a poharakból ^^