Mikor kezembe vettem a kötetet, fogalmam sem volt, hogy mibe csöppenek bele. Az íróról még nem is hallottam (elég szégyenletes, Miskolcon még mellszobra is van). Így kétes érzésekkel kezdtem bele az olvasásba, teljesen fölöslegesen. Már az első pár oldalban lekötött, magához láncolt a kalandregény. De hát ki ne szeretne bele egy olyan műbe, ami a mesés Korfu szigetén játszódik!? Szerintem Gerald Durrell bácsi is így volt ezzel. A történettel nem sokat foglalkozott, saját gyerekkorát vetette papírra öniróniával és önfeledt humorral. Mindemellett nem rejtette véka alá világmegváltó gyermeki gondolatait. " Theodore felhorkantott nevettében. – Csakhogy a csigák nem ülnek ám a tojásaikon – magyarázta. – Elássák őket a nedves földbe, és ott hagyják. – A legjobb módja a családi életnek – mondta a mama váratlanul, de mélységes meggyőződéssel. – Bárcsak én is eláshatnálak benneteket a nedves földbe, és ott hagyhatnálak." " Meg fogja látni, hogy a nősténynek komplex szer...
Megjegyzések