Egy kis csajos estet tartottunk Ayame-vel, szerintem nagyon jól sikerült. ^^ Szokásomhoz híven késtem, persze pontos lettem volna, ha nem szenvedtem volna el a BKV szokásos lassúságát. Mi az, hogy az ellenkező vonalban 4 járat is elment, míg az uticélom távlatában egyet sem látni?
Na, végre odaértem, s már egyből is siethettem tovább, Ayame elcipelt a Sakurazaka-ba.(Még életemben nem voltam ott, pedig lassan már két éve a Kálvin tér közelében élek.) Nem is én lennék, ha nem néztem volna ki valamit. Úgyhogy begyűjtöttem egy evőpálcikát és egy Ramune-t(bosszúságomra Ayame nem hagyta, hogy kifizessem). Az italt este a Duna parton, egy padon elszürcsölgettük (mire találtunk egy szabad helyet, elértünk a Lágymányosi hídhoz). Lehet, hogy nem kellett volna, mert iszonyatos wc-zési vágy tört ránk. Szerintem hülyének néztek a villamoson és a megállóban, mert állandóan ugráltam, de ez van...ha még az ember iszik a 2 adag tea után.
A vásárlás után a végső uticálunk felé "száguldottunk", vagyis nagy kerülővel eljutottunk a Hanami teaházba. Szerintem jó döntés volt, e helyet választani. Szokás szerint csak mi voltunk ott (valószínű az egész nap folyamán, csak mi tértünk be) úgyhogy körülugráltak minket. Nagyon kedvesek voltak, pedig betöltöttük a kis helységet az önfeledt nevetéseinkkel, gesztikulálásainkkal. Ayame mind a kétszer gyümölcsteázott, én kevertem. Először egy Sencha utána meg egy gonosz gyümölcstea :P A két ízvilág között jóízűen elmajszolgattunk egy epres csokit, itt legalább senki se bámulta ki a szádból, még az előadók se szóltak semmit se, csak mosolyogtak. Önkényesen megnézhettünk mindent, meg kellett mutatnom Ayame-nak, hogy néz ki a kis golyócskákra sodort tea, meg majdnem magunkkal vittük az ízléses állólámpát.
Olyan hamar repült az idő, sajna 9-ig voltak nyitva(nem rúgtak ki, nem szóltak, hogy lassan zárnak, így angolosan távozhattunk), de nem is olyan baj, mert Ayame-nak időre otthon kellett lenni. A kutyákat valakinek sétáltatnia is kell.
Jobban is szeretem az ilyen nyugodt, kellemes kis estéket, mint a zajos, büdös szórakozóhelyeket. Nem értem, a generációmat, de nem is lehet mindenki ilyen mint én. Valakinek kell a "pörgés", valakinek ez adja az erőt a hétre. Hajj...már is hiányzik Pest, itt minden utcasarkon van valami kis hangulatos hely, s Csabán meg semmi...ami volt is bezárt....
Na, végre odaértem, s már egyből is siethettem tovább, Ayame elcipelt a Sakurazaka-ba.(Még életemben nem voltam ott, pedig lassan már két éve a Kálvin tér közelében élek.) Nem is én lennék, ha nem néztem volna ki valamit. Úgyhogy begyűjtöttem egy evőpálcikát és egy Ramune-t(bosszúságomra Ayame nem hagyta, hogy kifizessem). Az italt este a Duna parton, egy padon elszürcsölgettük (mire találtunk egy szabad helyet, elértünk a Lágymányosi hídhoz). Lehet, hogy nem kellett volna, mert iszonyatos wc-zési vágy tört ránk. Szerintem hülyének néztek a villamoson és a megállóban, mert állandóan ugráltam, de ez van...ha még az ember iszik a 2 adag tea után.
A vásárlás után a végső uticálunk felé "száguldottunk", vagyis nagy kerülővel eljutottunk a Hanami teaházba. Szerintem jó döntés volt, e helyet választani. Szokás szerint csak mi voltunk ott (valószínű az egész nap folyamán, csak mi tértünk be) úgyhogy körülugráltak minket. Nagyon kedvesek voltak, pedig betöltöttük a kis helységet az önfeledt nevetéseinkkel, gesztikulálásainkkal. Ayame mind a kétszer gyümölcsteázott, én kevertem. Először egy Sencha utána meg egy gonosz gyümölcstea :P A két ízvilág között jóízűen elmajszolgattunk egy epres csokit, itt legalább senki se bámulta ki a szádból, még az előadók se szóltak semmit se, csak mosolyogtak. Önkényesen megnézhettünk mindent, meg kellett mutatnom Ayame-nak, hogy néz ki a kis golyócskákra sodort tea, meg majdnem magunkkal vittük az ízléses állólámpát.
Olyan hamar repült az idő, sajna 9-ig voltak nyitva(nem rúgtak ki, nem szóltak, hogy lassan zárnak, így angolosan távozhattunk), de nem is olyan baj, mert Ayame-nak időre otthon kellett lenni. A kutyákat valakinek sétáltatnia is kell.
Jobban is szeretem az ilyen nyugodt, kellemes kis estéket, mint a zajos, büdös szórakozóhelyeket. Nem értem, a generációmat, de nem is lehet mindenki ilyen mint én. Valakinek kell a "pörgés", valakinek ez adja az erőt a hétre. Hajj...már is hiányzik Pest, itt minden utcasarkon van valami kis hangulatos hely, s Csabán meg semmi...ami volt is bezárt....
Megjegyzések
majd legközelebb is mehetünk
(hehe, szétoffoljuk a blogom <- megengedem)