Hogy is mondjam...

A hétvégén beszabadultam a konyhába egy kis sütemény készítésre. Úgyhogy alább olvashatjátok tapasztalataimat. Kezdem a sajtossal: Hozzávalók: 18 dkg liszt 1 ek. cukor 1 cs. (13 gr-os Váncza)sütőpor 1 tk. só 40 dkg durvára reszelt sajt én: elég nagy mennyiségnek találtam, úgyhogy nagyjából 150grammot (egy bögre) reszeltem 2,5 dl tej 1 kisebb tojás 5 dkg olvasztott vaj A száraz összevalókat és a tejet, tojást, vajat külön tálban összekevertem, majd összeöntöttem. Így egy sűrű masszát kaptam. Ha hígnak találjuk, akkor lehet egy kis liszttel javítani az állagán. Majd a kikent, vagy a papírral bélelt muffin-formákba adagolom. A recept 25 percet ír 180°C-on sütési időnek, de nekem ennyi idő alatt nem sült meg, még kellett rá minimum 5 perc. A tetejének színéről mindenki látja, hogy megsült-e. A receptet itt találtam:  http://piszke.blogspot.com/2010/03/sajtos-muffin.html Csokis-rumos muffin Hozzávalók: 15dkg vaj én: 13dkg-ot 15dkg cukor 15dkg liszt 2 t...

Beszélgessünk, beszélgessünk Te meg Én Beszélgessünk nem szegletesen kemény, hanem puha legömbölyített szavakkal, ahogyan a szerelmesektől tanultuk alig hallhatóan, ahogy a tölgyfalevelei beszélnek egymással. Mondj nekem valami szépet hogy és is mondhassak Neked valami szépet. A szemeimhez beszélj a homlokomhoz egyenesen a szívemhez Te Nekem és Én Neked. Az álom partjairól üzenj egy újszülött nevetésével tenger hullámaival játékos delfinekkel harangszóval egy sassal amint az ég kékjében lebeg. Kicsikém elképzelt madaram... Te meg Én beszélgessünk a világról amiben bolyongunk és nem találjuk egymást.

Lámpám, öreg bútor, szelíd és furcsa törpe, Ki nappal elhagyatva válladra ejted árván Porcellán süveged, s tunyán, tünődve vársz rám, Míg este megjövök: halkan és meggyötörve, Lásd, újra itt vagyok, gyúljon föl enyhe lángod, Mely, mint hű eb szeme, oly élő és oly sárga, Csendesen ráfordítom a kulcsot most a zárra, És kettesben maradtunk; kizártam a világot. Holnap tán újrakezdem ott kinn ügyetlen harcom, A fájó kényszer:  élni!  - megint csak kiragad, Majd sietek az utcán, és némely kirakat Ijesztve tükrözi elszánt és sápadt arcom. Holnap, igen, talán... de most olyan jó hinni, Hogy nincsen semmi, semmi, csak csönd és este van, Csak lámpánál tűnődés, végnélkül, boldogan, Most gondjaim batyúját letettem, nem kell vinni. Csendes szivarfüst mellett firkálok, s hanyagul Bizarr levelet írok, és senkinek se írom, Csak játszatom szivem és tollam a papíron, Érthetlen s édes szókat keverve anyagul, Így: "Emlékszel-e rám? a velszi herceg voltam, Vadászni készülődtünk, hová is? In...

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat: kimondhatatlan szomj gyötör utánad. - Ha húsevő növény lehetne testem, belémszívódnál, illatomba esten. Enyém lehetne langyos, barna bőröd, kényes kezed, amivel magad őrzöd, s mely minden omló végső pillanatban elmondja: mégis, önmagam maradtam. Enyém karod, karom fölé hajolva, enyém hajad villó, fekete tolla, mely mint a szárny suhan, suhan velem, hintázó tájon, fénylőn, végtelen. Magamba innám olvadó húsod, mely sűrű, s édes, mint a trópusok, és illatod borzongató varázsát, mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák. És mind magamba lenge lelkedet (fejed fölött, mint lampion lebeg) magamba mind, mohón, elégítetlen, ha húsevő virág lehetne testem. - De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem. Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen. 

Ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni, óvatosan hegyre mászni, zsákomat a völgybe rázni, vén pókomnak méhet adni, öregasszonyt cirógatni, jóízű bablevest enni, sár van, lábujjhegyen menni, kalapom a sínre tenni, a tavat csak megkerülni, fenekén ruhástul ülni, csengő habok közt pirulni, napraforgók közt virulni - vagy csak szépet sóhajtani, csak egy legyet elhajtani, poros könyvem letörülni, - tükröm közepébe köpni, elleneimmel békülni, hosszú késsel mind megölni, vizsgálni, a vér, hogy csordul, nézni, hogy egy kislány fordul - vagy csak így megülni veszteg - fölgyújtani Budapestet, morzsámra madarat várni, rossz kenyerem földhöz vágni, jó szeretőm megríkatni, kicsi húgát ölbe kapni s ha a világ a számadásom, úgy itt hagyni, sose lásson -   Ó köttető, oldoztató, most e verset megírató, nevettető, zokogtató, életem, te választó! 

És kérem, a poéta egyszer egy lányba szeretett beléje, mivel szerinte a leánynak vulkán-tűz égett a szemébe. Mivel szerinte a szemébe május forró viharja égett, s fehér szoknyácskák suttogása töltötte bé a messzeséget. És nézte, messziről sokáig bolyongva eltűnő nyomába, de szólni nem mert a leányhoz, és szólni nem tudott, hiába. Mert a leány előkelő volt, míg a poéta senki, semmi, “Tehát” – gondolta a poéta, “Tehát gazdaggá kéne lenni”. A gazdagsághoz persze pénz kell, a pénzt, azt ingyen osztogatják, kár, hogy kinek van már, csak annak, ezt másképp úgy hívják: kamatláb. Kinek még nincs, próbál szerezni, ezt úgy hívják, hogy: pálya, pálya, és abból áll, hogy minden ember amit csinálhat, azt csinálja. A poéta is hazament hát, kötetnyi verset írt meg ottan, a szerkesztőnek küldte őket, és aztán éhenhalt nyugodtan. Később a versek is kijöttek: és lett belőle szörnyű lárma, “Expresszionizmus”-t emlegettek, “Új iskolá”-ról szólt a fáma. Továbbá jött egy ifjú stréber, ki abszolvált ...

A műterem kopott, öreg falán Reám nevet száz ismeretlen ember. Ez gyermek itt, az már nincs is talán, Ez pocsolya, az kristálylelkű tenger. Reám nevetnek bágyadtan, vígan S az én arcomat mosolyogják össze. Ez engem álmodik álmaiban, Az engem átkoz, hogy szívét fürössze. S én nem vagyok és nincsen más, csak ők, A szomorúak és a nevetők Az arcomat hogy összemosolyogják. Mint szívemben a dolgok képei Búsan és vígan összenevetik Az Ennálam is erősebbnek arcát.

Egy szűk, kicsiny botban viszem a szent tüzet felétek, én örök újra bujtó, és kormos lámpagyújtó. Fölgyújtom a vak éjet. A rézkupaknak öblén halkan szitál a tört fény, ha jő az alkonyat, s alélt kanócok, álmos utcalámpák szomjúhozzák piros tűzcsókomat. Ki sejti, hogy a réz-szitán egy vad tűztenger ég benn, s a gyáva pillelángban egy lázadó világ van bebörtönözve mélyen? Csak én tudom, ha tűzsugáros vörös szemekkel int a város, s rám hull a sűrű köd, és tűzbotommal görbe utcasarkon én kormos ember, csöndben eltűnök.

Szobrokat vittem a hajón,  hatalmas arcuk névtelen. Szobrokat vittem a hajón,  hogy álljanak a szigeten. Az orr s a fül porca közt kilencvenfokos volt a szög, különben rajtuk semmi jel. Szobrokat vittem a hajón, és így süllyedtem el.   A víz alól kimentelek, nélkületek nem élhetek. Még fulladozva partra húzom az összeroncsolt testeket. Homokból ágyat készítek, feküdve ott feküdjetek, csepp olajat hordok naponta roncsolt, gyönyörű arcotokra. Eső megáztat csöndesen. S nem lát titeket senkisem.

Esik a nap! Szakad a súlyos, sűrű zápor zuhogva istenigazából. Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég! Óh gyönyörűség!   Részeges darázs ráng körülöttem tág körökben, ide röppen és oda röppen: visszatérő csapongás, lenge hűség... Óh gyönyörűség!   Hangos virág kiált, bíbor színekkel esdve, hogy jöjjön már a bíbor estve, hogy halk pohárka harmatok lehűtsék: Óh gyönyörűség!   Tornác fölött szédülve és legyet riasztva fúl a cseléd, liheg a gazda: álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég... Óh gyönyörűség!   Boldog a nap: de boldogság a vágy gyűrűse! Boldog a nap, s vágyik a hűsre... Szeretlek, s bújok tőled, lángderűs ég! Óh gyönyörűség! 

Végre itt a bodza szezon! S ezért megosztom Veletek a kipróbált bodzaszörp receptemet. Hozzávalók:  - 5 liter víz  - 4-5 tányér bodza - ne forgalmas út mellett szedjük  - 30 dkg cukor  - 3 citrom kifacsart leve és a húsa  - 1 kávéskanál citromsav, de ha nincs otthon, akkor kihagyható Keresünk otthon egy nagy üveget, vagy lábast, mibe 5 liter víz belefér. Megtöltjük vízzel, majd beledobáljuk a hozzávalókat. Választható opcióként megmoshatjuk a bodzát, de így csak veszít az erejéből. Összekeverjük, s egész estére állni hagyjuk. (Minél tovább áll, annál jobban összeérnek az alkotóelemek.) Másnap leszűrhetjük, majd kis üvegekbe öntve a hűtőben tároljuk. Fogyasztáskor tetszés szerint rakhatunk bele narancskarikákat, jégkockákat, vagy akár menta levelet. Még nem csináltam bodzaszirupot (hígítva fogyasztunk), de idén tervbe van véve. Remélem sikerülni fog, s egész évben élvezhetjük, majd a bodza ízét :)

Ma került megrendezésre a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasásnépszerűsítő akciója, min én is részt vettem. Úgyhogy itt egy kis beszámoló: Az esemény helyszínéhez közeledvén egyre több embert láttam a városban könyvekkel rohangálni, talán "paranoia", talán csak mindenki lázban égett a közelgő rekordkísérlet miatt. Mindenesetre a Kálvin téren, a könyvtár előtt egy kisebb tömeg fogadott. Mindenhol csak lelkes embereket láttam, legyenek akár fiatalabbak vagy idősebbek. A regisztrációs-pultnál csoportosultak az emberek, de azért mindenki türelmesen várt a sorára. :) A regisztrációnál meg kellett adni nevünket, a magunkkal hozott könyvünket. Cserébe kaptunk egy karszalagot, mit a fenti képen láthatunk. Végre elérkezett a várva-várt időpont, 13:13-mat ütött az óra és belekezdhettünk a kedvenc könyvünk, aktuális regényünk hangos olvasásba, mi valamennyivel több, volt mint 13 perc (ezzel leróva tiszteletet péntek 13. előtt). Egész zavartalan telt a kiszabott idő, csak egy hajlé...

Természetesen meging egy japán író :D Végül is máshogy látják a világot, mint az európaiak, ezért is izgalmas a részünkről. Japánba a '70-as évek zenéi és identitása később hódított teret, így talán Murakami Haruki tisztább, pontosabb képet tud róla festeni, mint az európai és az amerikai írók, költők. A regényben rengeteg zeneszámnak a címe szerepel, ráadásul a címét is egy Beatles dal adta. Talán azért is, hogy jobban átéljük a regény hangulatát, vagy hogy könnyebben visszarepüljünk a múltba, ahol mi is fiatalok voltunk. Olvasás közben érdemes ezekre a számokra rákeresni. Sajnos én lusta voltam ehhez. Nagyon realisztikus mű, közvetlenül és fekete-fehéren ír mindenről a szerző, akár legyen szex-jelenet, vagy a társadalom kritizálása. Itt egy példa rá: "– És mondd, miről szól ez a felsőfokú külügyminisztériumi vizsga? Csak az olyan srácok tudják megcsinálni, mint te? – Fenét! A legtöbbjük seggfej. Seggfejek meg pszichopaták. Azoknak, akik hivatalnokok akarnak le...

Lassan már több, mint egy éve rájöttem, hogy a japánoknál rengeteg hobby, kreatív magazin létezik, ezért elkezdtem velük otthoni adatbázisomat bővíteni. A kötő és horgoló magazinjaiktól nem kell megijedni, mert szinte mindegyik újság végében megtalálható, hogy melyik jel, milyen pálcát, szemet jelent. Itt az egyik kedvencem belőlük: http://www.megaupload.com/?d=VU55I2PB jelszó: szndpc Ahogy a neve is mutatja, röpke idő alatt elkészíthető mintákat tartalmaz.

Köztudott, hogy szeretem japánt. Ennek hűen, igyekszem egyre több könyvet elolvasni, mely foglalkozik a szigetország világával. Natsuo Kirino - Kín c. regénye, krimije után a Hócsászárnőre esett a választásom. Kellemes történetbe botlottam. A figyelmemet az elejétől a végéig leszögezte, annyira, hogy szívesen olvasnám főhősünk, Szano többi kalandjait is. Az írónőtől ez volt az első könyvem, így viszonyítani nem tudok, de merem állítani, hogy a többi kötet is ilyen leleményes és furfangos. Mint sok kriminél, itt is a bűncselekmény folyamata tárul elénk legelsőnek, egy kis kivétellel, a tettesről, és az áldozatról semmit sem tudunk. Ráadásul hirtelen Edóban termünk, egy szamurájokkal hemzsegő világban, mely nem mentes a politikai pártharcoktól. Főhősünket ebben a kényes helyzetben hánykolódva ismerjük meg. Politikai pozíciója miatt elrabolják a fiát és az ország távoli szegletébe, Ezogashimába küldik megerősíteni japán császárság hatalmát, ahol fogságba kerül. Kiszabadulása és...